Kőbánya képviselőtestülete Kőbányáért Díj elismerést adományozott Kutiné Ádám Szilviának, a Baptista Szolgáltató Centrum intézményvezetőjének. Kollégánk az elismerést a június 27-én tartott ünnepségen vette át.
Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Intézményfenntartó Központ egyik legfiatalabb, nappali ellátást nyújtó otthona a Napraforgók Háza.
A szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított, hogy kiváló tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2024. év elismeréseit április 19-én adták át.
Honvédelmi napot rendeztek március 28-án, csütörtökön a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthonban.
A Baptista Integrációs Központ, Budapest, VI. kerületi központi irodájába, napi 8 órás munkaidőben, megbízható, pontos humánpolitikai adminisztrátort keres.
A Baptista Integrációs Központ csepeli és a Budafoki úton lévő hajléktalanok átmeneti szállóira munkatársakat keres. Miskolci telephelyünkre terápiás munkatárs jelentkezését várjuk.
A törődés fontos! E gondolat jegyében adtak át adományokat december 20-án délelőtt a székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthonban.
Szeretettel látták vendégül a székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthon harminc lakóját. A pákozdi Angyalka mindenkinek névre szóló ajándékot adott.
Támogatott lakhatás kialakítása, szociális alapszolgáltatás fejlesztése valósul meg a debreceni Napsugár Gondozóházban.
Munkatársunk, Toszeczky Renáta november 24-én Hornung Ágnes családokért felelős államtitkártól átvehette az Emberi Méltóság Védelméért Díjat.
Lépj ki a csónakból! Kiléptünk a csónakból. Újra és újra. Elkövettétek ezt és elkövettük mi is, s évek óta elég rendesen a háborgó, bizonytalan és sokat változó vizeken járunk.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanulói elhatározták, hogy a nagycsütörtököt jótékonysági munkával töltik a Radnóti Összefogás Nap keretében: 45 diák gyülekezett a Baptista Kőbányai Szolgáltató Centrum kapuja előtt.
A Baptista Integrációs Központ (BIK), a főváros második legnagyobb hajléktalan embereket ellátó intézményeként különböző állásokba keres munkatársakat.
Szépségnappal leptük meg nőnap alkalmából a hajléktalanszállóinkon, illetve a családok átmeneti otthonaiban lakó hölgyeket.
Január elsején lesz két esztendeje, hogy az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ fenntartásában megnyílt Székesfehérváron, a Seregélyesi úton a Napraforgók Háza fogyatékossággal élők napközije.
A Baptista Szeretetszolgálat 25. jubileumi díjátadó ünnepségén vehették át elismeréseiket azok, akik kiemelkedő munkát végeztek a humanitárius és szociális munka, valamint az oktatás területén.
2022. november 23-án átadtuk a Csillagmajor Családok Átmeneti Otthonát. A Baptista Szeretetszolgálatnak ez az első intézménye abban a megyében, a Csillagmajor nehéz helyzetbe került családok számára biztosít átmeneti otthont, és nyújt segítséget.
A Befogadlak Baptista Gyermekotthonba 2022. április 12-án ellátogatott a Szent István Mézlovagrend.
Idén a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjába vártuk mindazokat, akik kiváló munkájukért kiérdemelték a segélyszervezet valamelyik oktatási, vagy szociális díját az elmúlt két esztendőben.
Ismert sportolók fogtak össze azért, hogy örömet szerezzenek az intézményi ellátásban élő székesfehérvári gyerekeknek.
A székesfehérvári „Befogadlak” Baptista Gyermekotthonba ma Kocsi László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium egyik főosztályának vezetője ajándékokkal érkezett és tolmácsolta Benkő Tibor Honvédelmi Miniszter üdvözletét.
Mikulásváró délutánt szerveztek a fehérvári „Befogadlak” Baptista Gyermekotthon lakóinak. A kézműves foglalkozások mellett arcfestés, sok finom sütemény és innivaló várta a gyerekeket, akikhez csomagokkal a zsákjában megérkezett a Mikulás is 6-án.
Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.
A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ végezte Fehérváron a gyermekvédelmi szakellátás feladatait. Novembertől a fenntartói kötelezettségeket a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó ORSZIK látja el.
Aki igényelte, a harmadik koronavírus elleni védőoltást is megkaphatta a baptista intézményekben.
Az ORSZIK intézményvezetői találkoztak és vitatták meg az aktuális ügyeket június 22-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjában.
Rövidesen egy újabb Családok Átmeneti Otthonával bővülhet a baptista intézmények nagy családja, kezdődhet az építkezés!
Január utolsó napjaiban érkeztek a Baptista Integrációs Központ intézményeibe az oltócsoportok és beadták a koronavírus elleni védőoltást.
A hideg idő beálltával a Baptista Integrációs Központ is felkészült az érkezők elhelyezésére, hiszen a fővárosi hajléktalanellátók együttműködésében a szállók, mint „Túlélőpontok” szerepeltek.
A Baptista Szeretetszolgálat egyik legfiatalabb, nappali ellátást nyújtó intézménye a Napraforgók Háza, amely leendő ellátottak és önkéntesek jelentkezését várja Székesfehérváron.
Ózongenerátoros fertőtlenítő berendezést kapott a Napraforgók Háza fogyatékosok napközi otthona.
November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját, elismerjük és megköszönjük azok odaadó és áldozatos munkáját, akik az egyik legnehezebb hivatás szakemberei az elmúlt évtizedek legnehezebb időszakában.
Közösségi irodát nyitott november 4-én a Baptista Integrációs Központ egy zuglói bérházban. A „Bérház-projekt” célja a közösség erejének növelése, amely a szociális problémák megoldásának is az egyik hatékony eszköze lehet.
Összesen több mint 32 millió forintnyi eszközzel segíti a segélyszervezetek, köztük a Baptista Szeretetszolgálat szociális intézményeinek koronavírus-járvány elleni védekezését a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács.
Budapest – Partnereivel fontos projekt megvalósításába fogott a Baptista Integrációs Központ az álláskeresők érdekében.
A baptista intézmények mindent megtesznek a rászorultak biztonságos ellátása érdekében. Ennek egyik fontos eszköze, hogy sok helyen készítik a szájmaszkokat, és ha tudnak, más módon is segítenek.
A legkülönbözőbb életkorban és léthelyzetben élők várják dolgozóinktól és önkénteseinktől minden nap, hogy teljesítsék küldetésüket, amely ma már nem csak nehéz, de akár veszélyes is lehet.
Támogatását a Baptista Szeretetszolgálat 10918001-00000061-69770006 számlaszámán „Koronavírus” közleménnyel, valamint a „baptistasegely.hu/adomanyozas” oldalon fogadjuk.
Az ORSZIK Baptista Gyermekvédelmi Szolgáltató Központ nevelőszülői hálózatának tájékoztatója.
A meglepetések Debrecenbe is eljutottak! A Szivárvány Családok Átmeneti Otthonába is megérkezett a Doboztündér a Baptista Szeretetszolgálat 16. Cipősdoboz Akciója jóvoltából.
1997-től kezdve november 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját. Azóta minden évben egyszer van ilyen alkalom, de a szakterületen dolgozók számára – beleértve az ország baptista intézményeit – ez is egy olyan dolgos nap, mint a többi.
Debrecen – Június 25-én, kedden ünnepélyes külsőségek mellett nyitottuk meg a „Kamilla” Családok Átmeneti Otthonának korszerű, új épületét.
Budapest – Az IBM önkéntesei dolgoztak minap a Baptista Integrációs Központ Kiléptető Szállóján.
Budapest – A Bosch cég munkatársainak önzetlen felajánlása nyomán szépülhetett a rövidesen elkészülő Családok Átmeneti Otthona a főváros 15. kerületében.
A dm idén ötödik alkalommal rendezi meg jótékonysági focitornáját, s másodszorra támogat a baptisták családjához tartozó intézményt. Első alkalommal a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház volt a kedvezményezett, idén pedig az érdi központú Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózatra esett a választás.
Az ORSZIK együttműködésével, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és a Nyírgyulaji Polgármesteri Hivatal konzorciumában valósul meg az EFOP-1.2.9-17-2017-00101 Nyírségi Nő-Köz-Pont létrehozása és működtetése című projekt 2018. június 1-től Mátészalkán, a Cserepeshegy utca 12-es szám alatt.
Minden évben november 12-én köszöntjük azokat, akik a szociális gondoskodás területén dolgoznak. A Szociális Munka Napján Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte a kollégákat.
Az ORSZIK bővülő szolgáltatásokkal alkalmazkodik a hajléktalan-ellátás területén tapasztalható megváltozott körülményekhez, jogi helyzethez.
Lassan eltelik a nyári szünet, de elmondhatjuk, hogy a Katica családok átmeneti otthonában élő gyermekek számára nem telt haszontalanul, hiszen a hőségben pancsolós bulit rendeztünk, az elkészült játszótéren, udvaron sportfeladatokkal töltöttünk el napokat, a hajdúböszörményi önkormányzat által biztosított diákmunkások illetve önkéntesek tartanak minden nap kézműves foglalkozásokat, közös vetélkedőket, melyet a gyermekek nagy szeretettel és örömmel fogadnak.
Hajdúböszörmény – Március 6-án oly sok várakozás után megnyílt a Katica Családok Átmeneti Otthona, az Újvárosi u. 66. szám alatt található, teljes mértékben felújított, gyönyörű, új ingatlan.
Az EFOP-2.2.3-17-2017-00012 azonosító számmal ellátott, Infrastrukturális fejlesztés és eszközbeszerzés a „Kamilla” Családok Átmeneti Otthonában elnevezésű projekt közbeszerzési dokumentumai az alábbi linken tölthetőek le:
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy alapította, az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő Katica Családok Átmeneti Otthona – a szegények és rászorulók megsegítése érdekében vállalt jószolgálati tevékenységével összhangban – szociális és gyermekjóléti közfeladatok ellátását végzi. A gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmény hajdúböszörményi telephelyén sikerült a közelmúltban megvásárolni és teljesen felújítani egy ingatlant, amelynek ünnepélyes átadása február 13-án, kedden történt meg az Újvárosi utca 66-os szám alatt.
A Katica Családok Átmeneti Otthonában a lakók és a dolgozók közösen meghitt, örömteli karácsonyi ünnepséget tartottak 2017 decemberének végén.
Az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ (ORSZIK) Katica Családok Átmeneti Otthonában élő családok is igyekeznek követni a Magyarországon megjelent hagyományokat.
Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének köszöntője.
Immár hagyomány, hogy közösen osztanak ételt a rászorultaknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. Ismét két egymást követő nap is jutott, illetve jut étel a szegényeknek.
Budapest – A rendkívüli hideg rendkívüli intézkedéseket követelt a Baptista Szeretetszolgálattól, amely hat éjjel-nappali fővárosi intézményében közel ezer hajléktalan léthelyzetben élő embertársunkról gondoskodik. A segélyszervezet minden szállója, menedékhelye létszámon felül is fogadja az érkezőket, senkit sem utasítanak el. Az elmúlt napokban jelentősen nőtt az adományok mennyisége, ám még mindig nagy szükség van ételre és meleg holmira!
Budapest – Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezték hagyományos ünnepi vacsorájukat a Baptista Integrációs Központ Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthonainak dolgozói és lakói.
Budapest – Már hagyomány, hogy a karácsonyi, illetve az adventi időszakot megelőzően ételt osztanak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a Batthyány téren. Két egymást követő nap is jutott, jut étel a szegényeknek.
Budapest – A Baptista Integrációs Központ a hajléktalanok szükségleteinek biztosítása, integrációjuk segítése mellett nagy figyelmet fordít az önkéntesekkel való hatékony együttműködésre, az ellátottak kikapcsolódási lehetőségeinek biztosítására. E szempontok jegyében szerveződtek az intézményben 2016. március 1. és november 30. között az Új Európa Alapítvány által kiírt KÖSZ! (Közösségi Önkéntes Szolgálat) „Használd a szakmád!” elnevezésű pályázat eseményei, melyeket a Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium diákjaival valósítottak meg a BIK munkatársai.
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Az elmúlt négy év során a mintegy háromezerből 153 munkatárs kapott díjat.
A Szociális Munka Napja egy nemzetközi szervezet, az International Federation of Social Workers (Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) nevéhez kötődik...
Debrecen - Csendes utca bújik meg nem messze a debreceni vasútállomástól. A ház, amit keresek, árnyas fák ölelésében várja látogatóit, egy jó ideje többnyire szenvedélybeteg, drog-, játék-, vagy alkoholfüggő férfiakat. Ez az a hely – a körülményeket, illetve az életet ismerve jó adag optimizmussal Boldogkertnek elnevezett lakóotthon –, ahol Tőkés Tibor és Marton Krisztina felügyelete, szakmai irányítása mellett gyógyulnak azok, akiknek lelkében, aztán testében is kemény nyomott hagyott a függőség.
Budapest – A Baptista Integrációs Központ (BIK) munkatársai először szervezték meg a „BIK Beauthy Day”-re elkeresztelt Szépségnapot a Lőportár utcai telephelyen. A rendhagyó rendezvénnyel az intézményeikben lakók kedvében kívántak járni.
Budapest – A Baptista Integrációs Központ (BIK) a hajléktalanok alapvető szükségleteinek biztosítása, integrációjuk segítése mellett nagy figyelmet fordít az önkéntesekkel való hatékony együttműködésre, illetve az ellátottak aktív kikapcsolódási lehetőségeinek biztosítására. E szempontok jegyében szerveződnek az intézményben 2016. március 1. és november 30. között az Új Európa Alapítvány által kiírt KÖSZ! (Közösségi Önkéntes Szolgálat) „Használd a szakmád!” pályázat eseményei, melyeket a Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium kiválasztott diákjaival valósítanak meg a BIK munkatársai.
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai az elmúlt napokban és a közeli jövőben bejárták, illetve bejárják hazánk számos települését, olyan helyszíneket...
Tahi – Szép reményeket, kiváló eredményeket hozott az idei önkéntes tábor programja. A képzés lezárult, az oktatók elégedettek a hallgatók teljesítményével.
Budapest - Az Utcafront Menedék Hajléktalan Személyek és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye azzal a céllal jött létre 2001-ben, hogy Budapest...
Tahi – Önkéntesek képzésére lehet jelentkezni, a program szeptember 9-től 13-ig tart. A tábor mindenki számára nyitott, a részvétel ingyenes.
Budapest – Jelenleg közel 100 menekültről gondoskodnak a baptisták, a segélyszervezeten keresztül naponta...
Kápolna - Egy nagyon nehéz helyzetben lévő asszony kéri kétségbeesetten a segítséget, aki beteg gyermekei és férje mellett képtelen egyedül...