A Bosch munkatársai szépítették az intézményt

Budapest – A Bosch cég munkatársainak önzetlen felajánlása nyomán szépülhetett a rövidesen elkészülő Családok Átmeneti Otthona a főváros 15. kerületében.

Az elmúlt hétvégén a világhírű Bosch cég tizenkét dolgozója vállalta, hogy festéssel, dekorációval feldíszítik a Baptista Integrációs Központ Családok Átmeneti Otthonának falait. A rászorulók leendő otthona várhatóan ősztől fogadja majd a családokat, a beruházás rövidesen elkészül. A létesítmény huszonnégy családnak, mintegy nyolcvan személynek jelent átmeneti megoldást szorult helyzetében. A közösségi terek, folyosók és a lépcsőház képeit, díszeit, mintáit Kollár Andrea festőművész tervezte meg, ennek költségeit is a Bosch vállalta magára. A Baptista Integrációs Központ korábbi, hasonló célokat szolgáló épületét tűzeset miatt kellett elhagyniuk az akkor ott élő családoknak és a segélyszervezet munkatársainak.

 

Galéria: A Bosch munkatársai szépítették az intézményt

HÍREK / ESEMÉNYEK

Segítség az extrém időjárásban!

A rendkívüli hideg és a tartós havazás idején a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai megerősített utcai jelenléttel segítik a fedél nélkül élő embereket! Adománygyűjtést indítottunk és önkéntesek jelentkezését is várjuk!

Vidám pillanatok, nagyszerű programok

Székesfehérvár, az egykori koronázó város önkormányzatának támogatásával remek, rendkívül értékes programokat valósított meg a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Befogadlak Baptista Gyermekotthon és a Napraforgók Háza.

A gyermekotthon lakói a Vidi szentélyében jártak

A székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthon kis lakói szerdán a Sóstói Stadionba, a jelenleg másodosztályban szereplő, ám patinás múltjában annál legendásabb Videoton FC Fehérvár szentélyébe látogattak.

Névre szóló ajándékok az otthonnak

A Sanofi elnevezésű gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalatának munkatársai fogtak össze gyermeknap alkalmából azért, hogy minden ellátott leány és fiú azt kaphassa, amit leginkább szeretett volna magának.

Megújult a Befogadlak Baptista Gyermekotthon játszótere

900 ezer forint értékben a játszótér felújításában, valamint játszótéri eszközök vásárlásában segédkezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Munkalehetőség a BIK-ben!

A Baptista Integrációs Központ családok átmeneti otthonai és hajléktalanszállói szociális munkatársakat keresnek. Sok különböző állás várja a jelentkezőket.

Top