Fogyatékkal élők ellátása

 

Az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ a fogyatékosok nappali ellátását a bicskei „Fogd

meg a kezem!” napközi otthonban a bicskei, székesfehérvári, móri és gárdonyi kistérségek ellátási

területein végzi.

 

A fogyatékos személyek ellátása során az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ célja, hogy

az érintettek képességeihez és szükségleteikhez illeszkedő szolgáltatásokkal támogatott,

legkiteljesedettebb önálló életvitel kialakulását segítse. A mindennapi munka során a leghaladóbb

hazai és nemzetközi szakmai alapelveket és módszereket alkalmazza, céljai eléréséhez a törvény által

előírt kötelező alapfeladatokon felüli szolgáltatásokat is nyújt, mint például a művészetterápia,

színház, drámapedagógia, sport, lovas terápia. Projektek segítségével pedig az ellátottak szabadidős,

kulturális életét teszi színesebbé, valamint a munkatársak szakmai fejlődését is biztosítja.

 

Az otthon feladata az intézmény működési területén élő, szociális helyzetük, egészségük,

mentálhigiénés állapotuk miatt rászorult emberek segítése. A fogyatékkal élők nappali

intézményének célja önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, felügyeletre szoruló

fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas

kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint

megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Cél az intézményi ellátásban részesülők szociális

biztonságának megőrzése érdekében nyújtott szolgáltatások szervezése és összehangolása, e

tevékenységek és szociális szolgáltatások megismertetése, az azokhoz való hozzájutás támogatása. A

szolgáltatásban a munkatársak segítséget nyújtanak a problémák megoldásában, a krízishelyzetek

megelőzésében és kezelésében, a lelki, mentális egészég megtartásában, annak támogatásában. A

munkatársak különösen ügyelnek arra, hogy az ellátottak számára érvényesüljön az információhoz

való jog, ne sérüljön az emberi jog és az ellátással kapcsolatos adatok védelme. Biztosítják a

személyes ügyekben való segítségnyújtást, a panaszhoz való jogot, az esélyegyenlőséget, és nem

utolsó sorban az emberi méltóság tiszteletét és a személyiség védelmét.

 

Baptista, keresztyén ellátóként a munkatársak azt vallják, hogy a fogyatékos ember, mint minden

ember a Teremtő Atya képmására születik, ezt a képmást kell megmutatni az ellátottak, illetve

környezetük számára.

HÍREK / ESEMÉNYEK

Könnycsepp a szemben, áldás a szívben

Az ORSZIK nappali ellátást nyújtó otthona a Napraforgók Háza, ahol enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő rászorultakról gondoskodnak a munkatársak. Ők is ünnepeltek, hiszen ha nem is látták, velük volt a Jézuska.

Részt vettünk az élelmiszergyűjtő akcióban

Az elmúlt hétvégén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ismét megszervezte az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akcióját, amelynek a BIK csapata is résztvevője volt.

Gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott

A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt meglátogatták a székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont.

Kutiné Ádám Szilvia elismerése

Kőbánya képviselőtestülete Kőbányáért Díj elismerést adományozott Kutiné Ádám Szilviának, a Baptista Szolgáltató Centrum intézményvezetőjének. Kollégánk az elismerést a június 27-én tartott ünnepségen vette át.

Új helyen a Napraforgók Háza

Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Intézményfenntartó Központ egyik legfiatalabb, nappali ellátást nyújtó otthona a Napraforgók Háza.

Díjak kiváló munkát végzett kollégáinknak

A szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított, hogy kiváló tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2024. év elismeréseit április 19-én adták át.

Top