A Baptista Szeretetszolgálat 2016-ban lett 20 esztendős. A jubileumi programok sorában a legnagyobb ünnep a november 6-án, vasárnap megrendezett Hálaadás est rendezvénye volt a Budapest Arénában. A műsorkezdést megelőzően vehették át a díjakat a segélyszervezet idén elismert munkatársai. A díjkiosztó résztvevőit Papp Jánosnak, a Magyarországi Baptista Egyház elnökének áldáskérő imádsága után Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte.
Oktatási díjak
Az Ócsai Nagy Pál-díj azon személyeknek adományozható, akik a fiatalok harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át kiemelkedő munkát végeztek a baptista intézményekben és tevékenységükkel, személyes példamutatásukkal kifejezték elhivatottságukat életpályájukon. E díjat kapta Majoros Lászlóné, a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettese és Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója.
Köszönet éremre jelölhető az a kolléga, aki legalább 15 évet töltött a pályán. Köszönet érmet vehetett át az ünnepségen Berlekovity Cecília a szegedi Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolából, Kecskésné Herczeg Kata a kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskolából és Mogyorósi Gyöngyi a seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából. Minden Tisztelet érmet kapott 5 év után Király Tiborné a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolából, Tézli Orsolya a budapesti Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskolából, Lipniczky Ferenc a budapesti Kovács Pál Baptista Gimnáziumból és Pázmány Judit a budapesti Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnáziumból. A Közösség Önzetlen Szolgálatáért érmet kapott Filéné Huszti Zuzsanna a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskolából, valamint Tóth László a velencei Zöldliget általános iskolából.
Az év nevelőtestülete 2016-ban a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és a debreceni Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola kollektívája lett. Az év intézményvezetőjének Ribáné Horváth Enikőt, a budapesti Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola igazgatóját és Balogh Pétert, a debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóját választották meg.
Szociális díjak
A Csopják Attila-díjat azok a szociális területen dolgozó munkatársak kaphatják, akik huzamosabb időn át kiemelkedő munkát végeztek és tevékenységükkel személyes példát mutattak. A díjat idén Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ vezetője kapta. Elnöki dicséretben részesült Soósné Domján Adrienn, a győri Napközi Pszichiátriai Nappali Intézmény vezetője, Hentes Ildikó a Regionális Szociális Intézményfenntartó Központtól és Paszternák Csilla a Kamilla Családok Átmeneti Otthonától. Elnöki köszönet érmet kapott Mayer Anett, a pécsi Malomvölgy Szeretetotthon, Szakál Evelin, a Baptista Integrációs Központ és Kalló Zoltánné, az Utcafront munkatársa.
Humanitárius és központi díjak
Paul Montacute volt a Baptista Világszövetség Szeretetszolgálatának elnöke, aki igen jó és szívélyes kapcsolatot ápolt a magyar Baptista Szeretetszolgálattal. A róla elnevezett díjat Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója és dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke vehette át a jubileumi esztendőben. Cserepka János-díjat kapott kiemelkedő tevékenységéért Zeke István, a BSZ gazdasági főigazgatója, elnöki dicséret érmet pedig Gulyás Réka pénzügyi osztályvezető-helyettes vehetett át.
Cserepka János érmet kapott Herczeg Róbert, a biztonsági csoport munkatársa, Malik Zsófia, Kiss Eszter és Szenczy Anna a nemzetközi csoport munkatársai. Ők négyen a migránskrízis kezelésében dolgoztak kiemelkedő módon hazánkban és a határokon túl. Ugyancsak Cserepka János érmet kapott Baczkó Zsuzsanna a nemzetközi csoporttól és Ácsné Tóvizi Rita a belső ellenőrzéstől.
A Baptista Szeretetszolgálat születésnapi tortáját a díjkiosztó ünnepséget követően Szenczy Sándor vágta fel.
Fotó: Martino Photography - www.martinophoto.com
Kőbánya képviselőtestülete Kőbányáért Díj elismerést adományozott Kutiné Ádám Szilviának, a Baptista Szolgáltató Centrum intézményvezetőjének. Kollégánk az elismerést a június 27-én tartott ünnepségen vette át.
Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Intézményfenntartó Központ egyik legfiatalabb, nappali ellátást nyújtó otthona a Napraforgók Háza.
A szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított, hogy kiváló tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2024. év elismeréseit április 19-én adták át.
Honvédelmi napot rendeztek március 28-án, csütörtökön a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthonban.
A Baptista Integrációs Központ, Budapest, VI. kerületi központi irodájába, napi 8 órás munkaidőben, megbízható, pontos humánpolitikai adminisztrátort keres.
A Baptista Integrációs Központ csepeli és a Budafoki úton lévő hajléktalanok átmeneti szállóira munkatársakat keres. Miskolci telephelyünkre terápiás munkatárs jelentkezését várjuk.