2022. november 23-án átadtuk a Csillagmajor Családok Átmeneti Otthonát. A Baptista Szeretetszolgálatnak ez az első intézménye abban a megyében, a Csillagmajor nehéz helyzetbe került családok számára biztosít átmeneti otthont, és nyújt segítséget.
A Csillagmajor Családok Átmeneti Otthonát a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Intézményfenntartó Központ működteti: a létesítményt a Nevelő utca és a Csallóközi utca sarkán lévő régi óvodaépületben alakították ki a helyi képviselő-testület egyhangú döntését követő vásárlás után. A szeretetszolgálat korábban a megyében kevésbé képviselte magát intézményi ellátások kapcsán, azonban az emberkereskedelem elleni küzdelem programja már 2013 óta jelen van Békésben. Az elmúlt közel 10 évben szoros és sikeres együttműködés alakult ki a békési önkormányzati és civil szereplőkkel egyaránt, amelynek során számtalan helyzetben találtak közösen megoldásokat felmerülő problémákra.
– A békési családok átmeneti otthonának szükségességéről először 2020-ban egyeztettünk Kálmán Tiborral, Békés polgármesterével, az egyeztetések sora és a munka pedig ezt követően felgyorsult, és mostanra megszületett a Csillagmajor – mondta az ünnepélyes avatón Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója. A megújult épület jelenleg 20 férőhelyes, de a bővítés szerepel a tervek között. A Csillagmajor Családok Átmeneti Otthonában egy intézményvezető –Toszeczky Renáta –, két családgondozó és három szakgondozó dolgozik hittel és szakértelemmel annak érdekében, hogy a családok minél hamarabb újra képessé váljanak az önálló életre.
Az átadáson Dankó Béla országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény olyan családok számára biztosít lehetőséget, amelyek tagjai valamilyen oknál fogva lakhatási problémákkal küzdenek, az intézmény és a szakemberek erre tudnak ideiglenes megoldást nyújtani. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az állam mellett vannak olyan szervezetek, egyházak, amelyek a gondokra megoldást, segítő kezet tudnak nyújtani, és nem hagyják magukra a bajbajutottakat.
Dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke az ünnepségen a szeretetszolgálat küldetéséről beszélt, felsorolva a feladatokat az oktatás, a szociális gondoskodás, a menekültek megsegítése, az itthoni és a külföldi missziók területein. Az eseményen Bócsa Roland, a békési baptista gyülekezet lelkésze kért áldást az intézményre és az ott folyó munkára.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanulói elhatározták, hogy a nagycsütörtököt jótékonysági munkával töltik a Radnóti Összefogás Nap keretében: 45 diák gyülekezett a Baptista Kőbányai Szolgáltató Centrum kapuja előtt.
A Baptista Integrációs Központ (BIK), a főváros második legnagyobb hajléktalan embereket ellátó intézményeként különböző állásokba keres munkatársakat.
Szépségnappal leptük meg nőnap alkalmából a hajléktalanszállóinkon, illetve a családok átmeneti otthonaiban lakó hölgyeket.
Január elsején lesz két esztendeje, hogy az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ fenntartásában megnyílt Székesfehérváron, a Seregélyesi úton a Napraforgók Háza fogyatékossággal élők napközije.
A Baptista Szeretetszolgálat 25. jubileumi díjátadó ünnepségén vehették át elismeréseiket azok, akik kiemelkedő munkát végeztek a humanitárius és szociális munka, valamint az oktatás területén.
2022. november 23-án átadtuk a Csillagmajor Családok Átmeneti Otthonát. A Baptista Szeretetszolgálatnak ez az első intézménye abban a megyében, a Csillagmajor nehéz helyzetbe került családok számára biztosít átmeneti otthont, és nyújt segítséget.