Megújult otthonban várjuk a rászoruló, támogatott családokat

Június 25-én, kedden ünnepélyes külsőségek mellett nyitottuk meg a „Kamilla” Családok Átmeneti Otthonának korszerű, új épületét.  

A debreceni „Kamilla” Családok Átmeneti Otthonának – sikeres európai uniós pályázat nyomán – 2018 januárjában kezdődött meg az infrastrukturális fejlesztése, amely magában foglalta a korábban korszerűtlen és nagymértékben elhasználódott ingatlan teljes átépítését, bővítését és felújítását. Az otthon bútorokkal, elektronikai eszközökkel történő berendezése és a szakmai tevékenység ellátását segítő tárgyi eszközök, fejlesztő játékok beszerzése is megvalósult. A „Kamilla” Családok Átmeneti Otthona 2010 óta működő, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézmény, amely 40 arra rászoruló fogadására alkalmas. Az épületben 9 lakószobát alakítottak ki, ezek közül egy lakószoba akadálymentesített. A három szinten korszerű vizesblokkok, konyhák, irodák, raktárhelyiségek találhatóak. A „Kamilla” CSÁO – amely immár egy teljes körűen felszerelt, minden igényt kielégítő létesítmény – az ország teljes területéről fogad ellátottakat.

Az otthon ünnepélyes megnyitásának díszvendége Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár volt. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Hári Tibor, az Országos Intézményfenntartó Központ ügyvezető igazgatója és Orosz Aurélia, Debrecen városának önkormányzati képviselője.

Vitályos Eszter államtitkár beszéde:  

„Nagyon nagyra értékelem ezeket az alkalmakat, amikor kézzel fogható eredményét láthatjuk az összefogásnak. Ez a projekt is ékes bizonyítéka annak, amikor a kormány, az egyház, a helyiek összefogása megnyilvánul és testet ölt: most éppen ebben az átmeneti otthonban. Azt gondolom, egy jó ügyért nagyon jó együtt dolgozni, ilyenkor csak az a közös cél számít, amit kitűztünk magunk elé. Ebben az esetben ez a közös cél a családok támogatása. A kormánynak első számú prioritása, első számú célkitűzése az, hogy minden erőnkkel és minden eszközünkkel támogassuk a magyar családokat, hiszen a családok képezik társadalmunk alapját. Magyarország jövőjét is biztosítjuk, amikor a családokról gondoskodunk.

A kormány elhivatottságát mutatja ezen a területen is, hogy ennek a pályázati felhívásnak a keretösszegét 3,8 milliárd forintban határozta meg, s országszerte 46 támogatási szerződést kötöttünk. Azt gondolom, hogy igazán büszkék lehetnek magukra a baptisták, hogy sikerült egy ilyen kiváló projektet végrehajtaniuk. Néhány mondatot engedjenek meg nekem a Baptista Szeretetszolgálattal kapcsolatban. Országszerte óriási erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy segítsék a családokat. Az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő Kamilla Családok Átmeneti Otthona 2010 óta működik és 40 fő befogadására alkalmas. Ez az otthon az ország egész területéről várja a bajba jutott családokat, akik mostantól, a projektnek köszönhetően egy jól felszerelt, családias környezetbe érkezhetnek meg.

Nagyon köszönöm a meghívást, nagyon örülök az újabb találkozásnak és az újabb örömüknek, további sok sikert kívánok a pályázatok terén!”

Az eseményen a támogatott családok gyermekei adtak kedves műsort.       

Galéria: Megújult otthonban várjuk a rászoruló, támogatott családokat

HÍREK / ESEMÉNYEK

Kutiné Ádám Szilvia elismerése

Kőbánya képviselőtestülete Kőbányáért Díj elismerést adományozott Kutiné Ádám Szilviának, a Baptista Szolgáltató Centrum intézményvezetőjének. Kollégánk az elismerést a június 27-én tartott ünnepségen vette át.

Új helyen a Napraforgók Háza

Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Intézményfenntartó Központ egyik legfiatalabb, nappali ellátást nyújtó otthona a Napraforgók Háza.

Díjak kiváló munkát végzett kollégáinknak

A szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított, hogy kiváló tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2024. év elismeréseit április 19-én adták át.

Honvédelmi nap a Befogadlakban

Honvédelmi napot rendeztek március 28-án, csütörtökön a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthonban.

Humánpolitikai adminisztrátort keresünk

A Baptista Integrációs Központ, Budapest, VI. kerületi központi irodájába, napi 8 órás munkaidőben, megbízható, pontos humánpolitikai adminisztrátort keres.

Szociális és terápiás munkatársakat keresünk

A Baptista Integrációs Központ csepeli és a Budafoki úton lévő hajléktalanok átmeneti szállóira munkatársakat keres. Miskolci telephelyünkre terápiás munkatárs jelentkezését várjuk.

Top