Tahi – Önkéntesek képzésére lehet jelentkezni, a program szeptember 9-től 13-ig tart. A tábor mindenki számára nyitott, a részvétel ingyenes.
A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat szeptember 9 és 13 között önkéntes tábort szervez Tahiban. A szervezők olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik eddig is vállaltak vagy a tábort követően szívesen vállalnának szerepet karitatív, oktatási, szociális tevékenységekben. A tábor ehhez kíván felkészítést nyújtani. A táborozó hallgatók játékos, kötetlen, tréning jellegű foglalkozásokon, szituációs játékokon keresztül, a vezetők személyes tolmácsolásában ismerhetik meg az egyház és a szeretetszolgálat misszióját, értékeit, célkitűzéseit, valamint az önkéntes tevékenységek szervezésének mikéntjét, miközben megtapasztalhatják a közös segítő munka örömeit, nehézségeit. Jelen lesznek a segítő szolgálatok technikai egységei, akik bemutatókkal és gyakorlatokkal színesítik a képzést.
A program a résztvevők számára költségmentes, a szállást és az étkezést az Európai Unió TAMOP 5.4.12. programja támogatja. Az utazás egyénileg történik. A tábor szeptember 9-én, szerdán 13 órától a regisztrációval nyitja kapuit. A szervezők arra kérik az érkezőket, hogy lehetőség szerint hozzanak magukkal egy összekészített ajándék cipősdobozt kicsi, vagy nagy fiúnak, lánynak. (A doboz legyen becsomagolva, de nyitható állapotban. Lehetőleg az elvárásoknak megfelelő ajándékok legyenek benne, de kis arányban nem gond az alkalmatlan ajándék sem, hiszen az összeállítást is gyakorolni kell...)
A képzésre a baptistaszolgaltatok@gmail.com címen lehet jelentkezni.
A rendkívüli hideg és a tartós havazás idején a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai megerősített utcai jelenléttel segítik a fedél nélkül élő embereket! Adománygyűjtést indítottunk és önkéntesek jelentkezését is várjuk!
Székesfehérvár, az egykori koronázó város önkormányzatának támogatásával remek, rendkívül értékes programokat valósított meg a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Befogadlak Baptista Gyermekotthon és a Napraforgók Háza.
A székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthon kis lakói szerdán a Sóstói Stadionba, a jelenleg másodosztályban szereplő, ám patinás múltjában annál legendásabb Videoton FC Fehérvár szentélyébe látogattak.
A Sanofi elnevezésű gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalatának munkatársai fogtak össze gyermeknap alkalmából azért, hogy minden ellátott leány és fiú azt kaphassa, amit leginkább szeretett volna magának.
900 ezer forint értékben a játszótér felújításában, valamint játszótéri eszközök vásárlásában segédkezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A Baptista Integrációs Központ családok átmeneti otthonai és hajléktalanszállói szociális munkatársakat keresnek. Sok különböző állás várja a jelentkezőket.